Ugrás a tartalomtörzsre
Microsoft 365
Feliratkozás

Kapcsolt SharePoint Online-csapatwebhelyek létrehozása pillanatok alatt

2016 augusztusában bejelentettük, hogy az Office 365-csoportok teljes értékű SharePoint-csapatwebhelyeket kapnak. Ha létrehoz egy csoportot az Office 365-ben, akkor egyben kap egy megosztott postafiókot, naptárt, OneNote-jegyzetfüzetet, fájlok tárolására szolgáló helyet, a Planner alkalmazást feladatok kezeléséhez, és – mostantól – egy modern csapatwebhelyet lapokkal, listákkal, dokumentumtárakkal és a csapatot érintő hírekkel, így a csapattagok hatékonyan tudnak majd együttműködni, kommunikálni és szervezni. Mindez teljes egészében elérhető minden Office 365-ös, az Első megjelenés programban részt vevő ügyfelünknek, a @SharePoint-csapat tájékoztatása alapján.

A mai naptól kezdve a felhasználók létrehozhatnak Office 365-csoportokhoz kapcsolt SharePoint-csapatwebhelyeket – mindezt gyorsan az Office 365-ből, a SharePoint kezdőlapjáról. Azt, hogy ezek a funkciók hogyan jelenjenek meg a felhasználó számára, a rendszergazdák szabályozhatják. A webhely pedig sokkal logikusabban módosítható a változó üzleti igényeknek megfelelően. Immár nem számít, hol (Outlook, Microsoft Teams, Yammer stb.) hozzák létre a felhasználók az Office 365-csoportot, mindenképp hozzájutnak egy teljes értékű modern SharePoint Online-csapatwebhelyhez.

Hatékony csapatmunkához alkalmazkodás, kapcsolat és mobilitás szükséges. A mai modern világban elengedhetetlen, hogy a hatékonyságnövelő eszközök – például a SharePoint Online vagy az Office 365-csoportok – rendelkezzenek ezekkel a jellemzőkkel.

Nézzük meg részletesen, hogyan kapcsolódnak össze az új webhelyek a csoportokkal, és hogyan láthat munkához villámgyorsan.

Office 365-csoportokhoz kapcsolódó webhelyek felhasználók általi gyors létrehozása a SharePoint kezdőlapjáról

Ha információkezelésről vagy üzleti appok létrehozásáról van szó, a választás a SharePoint Online-csapatwebhelyekre esik, amelyeken multimédiás híreket hozhat létre, dokumentumokat kezelhet, adatokat követhet nyomon listákban stb. A felhasználók a Webhely létrehozása gombra kattintva Office 365-csoportokhoz kapcsolt SharePoint Online-csapatwebhelyeket hozhatnak létre az Office 365-ben, a SharePoint kezdőlapján. Ekkor jobbról előugrik a kétlépcsős varázsló. Első lépés: Írja be a csapatwebhely címét, válasszon a nyilvános és a privát jelleg között, adja meg a webhely besorolását, majd kattintson a Következő gombra. Második lépés: Adja meg a tulajdonosokat és a tagokat, kattintson a Befejezés gombra, és már kész is van. A modern SharePoint Online-csapatwebhelyek pillanatok alatt létrehozhatók és használatba vehetők.

A Webhely létrehozása varázsló össze van kapcsolva az Office 365-csoportokkal, és pillanatok alatt képes létrehozni egy SharePoint Online-csapatwebhelyet.

Rendszergazdai eszközök annak kezelésére, hogyan hozhatók létre csapatwebhelyek a SharePoint kezdőlapjáról

És mi a helyzet a Webhely létrehozása funkcióval? A SharePoint Online-rendszergazdák megszabhatják a SharePoint kezdőlapján szereplő Webhely létrehozása gomb elérhetőségét és működését, velük együttműködve az Office 365 globális rendszergazdák pedig meghatározhatják, hogyan jelenjen meg a webhelybesorolás, amely segíti a felhasználókat a webhely használatát illetően.

A Webhely létrehozása beállításai a SharePoint Felügyeleti központban, a Beállítások lapon találhatók. Az új felületen a felhasználók Office 365-csoportokhoz kapcsolódó webhelyeket hozhatnak létre a SharePoint-kezdőlap Webhely létrehozása gombjára kattintva, amely elindítja a Webhely létrehozása varázslót. Ha már korábban engedélyezte az eredeti Webhely indítása lehetőséget felhasználói számára, azt javasoljuk, ellenőrizze az új beállításokat, hogy azok biztosan megfeleljenek üzleti igényeinek.

A rendszergazdák a SharePoint Online Felügyeleti központból, a Webhely létrehozása beállítás segítségével szabályozhatják, miként működjön a Webhely létrehozása funkció.

A rendszergazdák eldönthetik, hogy a Webhely létrehozása lehetőség megjelenjen-e egyáltalán, és ha igen, ki láthassa, és milyen megjelenítésben (klasszikus, modern vagy egyéni).

További információ a Webhely létrehozása a SharePoint Online-ban című témakörben található. A rendszergazdák további szempontok szerint is kezelhetik az Office 365-csoportokat. További információ Office 365-csoportok kezeléséről.

Csapatwebhelyek módosítása az igények bővülésével és változásával

Ahogy modernebbé válik a SharePoint Online-csapatwebhelyek nyújtotta élmény egésze, a felhasználók sokkal egyszerűbben, anélkül módosíthatják a gyakori beállításokat, hogy többször a klasszikus webhelybeállítási oldalra kellene kattintani. Helyette logikusabb módon oldhat meg feladatokat, azok szerepének ismeretében.

Szerkeszthető kezdőlap

Hozzon létre a csapata igényeinek megfelelő webhelyet. A csapatwebhely kezdőlapja immár szerkeszthető. Ez azt jelenti, hogy Szerkesztés módra válthat, és létrehozhat, törölhet és újrarendezhet kijelzőket a webhelyén. Összesítőt szeretne látni adott témák tartalmáról? Vegye fel a Kiemelt tartalom kijelzőt, adja meg a szűrési feltételeket, és figyelje meg, ahogy a tartalom dinamikusan változik a keresési feltételek szerint. Szeretne csoportfórum-beszélgetést indítani? Vesse be a Yammer webkijelzőt! Már most számos kijelző érhető el, de még több érkezik. És biztos lehet benne, hogy a felvett és módosított lapok és kijelzők nagyszerűen fognak mutatni a weben és mobileszközökön (a SharePoint-mobilappokban) egyaránt.

A felhasználók Szerkesztés módban kijelzőket vehetnek fel a kezdőlapra az eszköztár használatával.

További információ webkijelzők használatáról weblapokon.

Modern létrehozás panel új tárakhoz és listákhoz

Korszerűsítettük az új listák és dokumentumtárak létrehozásának élményét, a felhasználók így igazi értéket hozhatnak létre csapatwebhelyükön, közvetlenül a csapatwebhely felső részéről, megannyi kattintás nélkül. Kattintson az +Új gombra, válassza ki az új összetevőt a legördülő menüből, és megjelenik a létrehozó varázsló.

Kattintson az + Új > Lista lehetőségre a beágyazott létrehozó panel megnyitásához és a részletek megtekintéséhez, majd kattintson a Létrehozás elemre.

Helyi navigációs szerkesztés

A bal oldali navigációs elemek közül kiemeltük a beágyazott szerkesztést, egy remek funkciót, amellyel a webhelytulajdonosok ösztönözhetik felhasználóikat a webhely nyújtotta szolgáltatások minél szélesebb körű kiaknázásra.

Egyszerűen felvehet új URL-hivatkozásokat a bal oldali navigációs területen, és meghatározhatja, hol és hogyan jelenjenek meg.

Webhely-információk szerkesztése

Az igények változásának megfelelően – például a projekt munkaneve végleges, nyilvános nevet kap – közvetlenül a kezdőlapról szerkesztheti a webhely tulajdonságait a modern csapatwebhelyeken. A szerkesztőpanel a kapcsolt Office 365-csoportwebhelyeken érhető el, a jobb felső beállítások menüből. A tulajdonosok itt frissíthetik a webhely nevét, leírását, adatvédelmi beállításait és besorolását. Az itt végrehajtott módosítások a csoportban is érvényesülnek. Megjegyzés: a Webhely beállításai menüpontot eltávolítjuk a fogaskerékkel jelzett menüből. Helyette bevezetjük a Webhely adatai elemet, amellyel egyszerűen módosíthatóak lesznek a legfontosabb információk, és amely panelről elérhető lesz a teljes webhelybeállítási lap arra az esetre, ha szükség lenne a speciális beállításokra is.

Webhelyjogosultságok szerkesztése

A webhely adatain felül szükség lehet arra is, hogy a webhelytulajdonosok szabályozzák a csoporttagok hozzáférési szintjét, amikor a csapatwebhelyen dolgoznak. Éppen ezért bevezetjük a Webhely engedélyei panelt kapcsolt Office 365-csoportwebhelyeken, amelyet a jobb felső, fogaskerék ikonnal jelzett menüből is elérhet. Úgy gondoljuk, a nyilvános csoportok tulajdonosainak nagy örömére szolgál majd, hogy milyen egyszerűen meghatározhatják, hogy külsős felhasználók teljes szerkesztési vagy csupán olvasási jogosultságot kapjanak.

Modern kezdőlap klasszikus webhelyeken

Immár lehetséges modern lapot létrehozni klasszikus csapatwebhelyen, és azt új, modern kezdőlapként használni. Egyszerűen lépjen a Webhelylapok tárba a Webhely tartalma ponton belül. Hozzon létre új, modern lapokat, és vegyen fel bármilyen kijelzőt, amely illik a csapatwebhely kezdőlapjára. Ha létrehozta a kívánt megjelenést, válassza ki a lapot a Webhelylapok tárban, majd válassza a felső parancssávból a Kezdőlap elemet. A klasszikus webhelye így modern külsőt kapott.

A Kezdőlap lehetőséget választva az adott modern lapot teheti a klasszikus csapatwebhely kezdőlapjává.

Számítunk a visszajelzésére

A SharePoint Online-csoportwebhelyeket és az Office 365-csoportok új szintre emelik az integrált tartalommal végzett együttműködést. És még számos újítás várható, amely megkönnyíti a tartalom és az információ létrehozását, használatát és kezelését a teljes munkafolyamaton át. Minden visszajelzést nagy örömmel veszünk. Ossza meg velünk észrevételeit a Microsoft technikai közösség SharePointnak szentelt részén, ötleteit pedig küldje el a SharePoint UserVoice oldalon keresztül, illetve a @SharePoint címkéjű tweeteket is figyelemmel kísérjük. Tudassa velünk.

Gyakori kérdések

Kérdés: Milyen ütemezéssel várható az új Webhely létrehozása funkció megjelenése az Office 365-ben, a SharePoint kezdőlapján?

Válasz: Ezen a héten először a Webhely indítása beállításait fogjuk frissíteni a SharePoint Felügyeleti központban az Első megjelenés programban részt vevő ügyfeleknek. Az új beállítások Webhely létrehozása néven lesznek megtalálhatók, a rendszergazdák pedig meghatározhatják, elérhetővé teszik-e felhasználóiknak az új webhelylétrehozási funkciót. Az Office 365-csoportokhoz kapcsolt modern webhelyek létrehozásának lehetősége a felhasználók számára a következő héten válik elérhetővé.

Kérdés: Mi történik, ha a cég már létrehozott egy saját megoldást webhelycsoportok létrehozására?

Válasz: Ha már kiépítettek egy egyéni megoldást webhelycsoportok létrehozására, azt megtarthatja, ha bejelöli Az ezen az URL-címen lévő űrlap használata: jelölőnégyzetet. Dolgozunk a SharePoint Patterns and Practices (PnP) útmutató frissítésén, amelynek segítségével új, modern, Office 365-csoporthoz kapcsolt (klasszikus webhely helyett) csapatwebhelyet hozhat létre – mindezt programozottan, az igényeinek megfelelően.