Ugrás a tartalomtörzsre
Microsoft 365
Feliratkozás

Az elképzeléseinknek megfelelő, befogadó munkahely közös létrehozása

Ma van az akadálymentességgel kapcsolatos tudatosság világnapja, az egyik olyan nap az évben, amikor megünnepeljük az ügyfeleink és partnereink által a munkahelyek befogadóbbá tételében elért fejlődést, és megvizsgáljuk, hogy a jövőben mit tehetünk még közösségként annak érdekében, hogy mindenkinek azonos esélyeket biztosítsunk a munkahelyeken.

Az ünneplésre az ad okot, hogy ügyfeleink a Microsoft 365-be épített akadálymentességi technológiákat és a munkahelyet vonzóbbá tevő kulturális gyakorlatokat egyaránt alkalmazva törekednek a fenti cél elérésére. A jegyzeteket összehasonlítva és ügyfeleinktől tanulva mi is ugyanezt a befogadó munkakultúrát igyekszünk megteremteni a Microsoftnál.

Az Egyesült Királyságban nemrég egy mérföldkőhöz érkeztünk– utunk egyik fő állomására – az Egyesült Királyság kormányától megkaptuk a fogyatékosságot szem előtt tartó vezetőknek járó elismerést. Ezt a státuszt azok a szervezetek kapják, amelyek elkötelezik magukat a sokféleség és a befogadó megközelítés iránt, és a beszállítókat és alvállalkozókat is arra ösztönzik, hogy ugyanígy tegyenek. Csapatunk fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy folyamatainkat úgy alakítsa át, hogy azok alkalmasak legyenek a sokoldalú és befogadó munkakultúra megteremtésére és fenntartására; globális átfogó munkaerő-felvételi programunkon keresztül fogyatékossággal élő embereket veszünk fel; a látható és nem látható fogyatékossággal élők igényeinek megértésére oktatjuk a vezetőket; rugalmasabban mérjük fel az emberek alkalmasságát a különféle szerepkörökre, hogy a fogyatékossággal élők a legjobb lehetőséget kaphassák képességeik bemutatására; a munkahelyeket úgy alakítjuk át, hogy jeltolmácsok is helyet kapjanak bennük, és gondoskodunk arról, hogy a személyzet minden tagja részt vehessen a fogyatékosok egyenlőségével kapcsolatos tudatosságot erősítő tréningen.

A jövőbe tekintve

Mindeközben a végső célról – a mindenkinek elérhető és befogadó munkahely megteremtéséről – sem feledkezünk meg, és arra is figyelmet fordítunk, hogy vállalatként és közösségként mit tudunk még tenni a célok megvalósítása érdekében. A mai napon örömmel jelentjük be, hogy megjelenés alatt áll az élő feliratokat biztosító funkció a PowerPointban, amely hamarosan általánosan, az egész világon is rendelkezésre fog állni a Microsoft 365 és az Office 365 előfizetőinek Windows rendszeren, Mac gépen és a weben. Hamarosan más új, a befogadó megközelítést támogató technológiák is megjelennek majd a Microsoft 365-ben, például az élő feliratok a Teams-értekezletekben.

Nagyobb célközönségnek szóló bemutatók a PowerPoint élő felirataival – Mindannyian tudjuk, hogy milyen nagy hatással bírhatnak a nagyszerűen sikerült bemutatók – inspirálhatnak vagy egy közös cél mentén sorakoztathatnak fel bennünket. A 12 beszélt nyelv támogatásának és a több mint 60 nyelven elérhető feliratozásnak köszönhetően most már a siket vagy nagyothalló munkatársak is részesei lehetnek ezeknek a fontos csapatépítő pillanatoknak. Ráadásul miközben egyre nő a globális és távoli közreműködők száma, az előadóétól eltérő nyelvet beszélő vagy a zajos környezetekben lévő személyek is könnyebben bevonhatók.

Az értekezleti élmény átalakítása a fogyatékossággal élők igényeinek megfelelően – Azt is tudjuk, hogy az értekezletek milyen fontos szerepet játszanak a munkában, ezért nemrég bejelentettük, hogy az élő feliratok a Teams-értekezletekben is elérhetők lesznek. Ezek a képességek a közeljövőben előzetes verzióban fognak megjelenni angol nyelven, és a Streamben, a Teamsben és a Yammerben a rögzített Teams-értekezletekhez és élő eseményekhez már általánosan elérhető feliratozási és átiratkészítési funkciókat fogják kiegészíteni. Akár a vezetővel való személyes megbeszélésről, akár a teljes céget érintő értekezletről van szó, mindenkinek a csapat részének kell éreznie magát, beleértve a siket vagy nagyothalló munkatársakat is.

Folyamatosan új funkciókat és fejlesztéseket jelentetünk meg, amelyekkel azonkívül, hogy meg szeretnénk felelni a legújabb szabványoknak, minden, fogyatékossággal vagy anélkül élő felhasználónak biztosítani szeretnénk a munkához szükséges lehetőségeket. Ezekről a funkciókról a Microsoft akadálymentességi funkcióit ismertető swayben olvashat bővebben.

A befogadó munkahely közös megteremtése

Sok ügyfelünk dolgozik azon, hogy megvalósítsa a befogadó munkahely vízióját, és lép partnerségre velünk ebből a célból. Az elmúlt hónapban Kanada szövetségi kormánya a Microsoftot választotta partneréül a korszerűbb és akadálymentesebb közszolgáltatások megteremtésére irányuló erőfeszítéseihez. A tiszteletreméltó Carla Qualtrough, a közszolgáltatásokért, közbeszerzésekért és akadálymentességért felelős miniszter szerint „ha közszolgáinkat hozzáférhető, megbízható és innovatív technológiákkal látjuk el, azzal felszabadítjuk a világszínvonalú közszolgáltatásunkban rejlő lehetőségeket, így minden kanadainak jobb szolgáltatásokat tudunk nyújtani”. A Microsoftnál mindannyian egyetértünk ezzel – csak akkor tudjuk a leginnovatívabb technológiákat kifejleszteni és ügyfeleinket a megfelelő módon kiszolgálni, ha cégünkön belül is leképezzük a világ sokféleségét.

Kanada egyik vezető kommunikációs és médiacége, a Rogers Communications is osztja a befogadóbb munkahelyekkel kapcsolatos víziónkat. A Rogers a fizikai munkahely együttműködőbbé és befogadóbbá alakításától a Microsoft 365-ös alkalmazásokba épített, az alkalmazottak által mindennap használható akadálymentesített technológiák alkalmazásáig mindent elkövet a vízió megvalósítása érdekében. Ráadásul az út során segíthetünk és ismereteket adhatunk át egymásnak – csapataink a Rogers munkatársaival rendszeresen együttműködve keresik a megoldást arra, hogy technológiáink hogyan tudnának még nagyobb támogatást nyújtani nekik a befogadó munkahely kialakításában, a Rogers különféle fogyatékosságokkal élőket tömörítő csoportjával való együttműködésünk során pedig megtanultuk, hogy miként építhetjük be a befogadást elősegítő alapelveket termékeinkbe és munkakultúránkba. A ma megjelent teljes blogbejegyzés elolvasásával többet is megtudhat arról, hogy a Rogers egy akadálymentes és befogadó munkakultúrát kialakítva hogyan szolgál az alkalmazottak, az ügyfelek és a szélesebb közösség előnyére.

Csatlakozzon hozzánk!

Sok feladat áll még előttünk – szervezetként, munkáltatóként, vezetőként és követőként – az akadálymentes és befogadó munkahely kialakításához vezető úton és reméljük, hogy Ön is csatlakozik hozzánk. Megközelítésünkről a Microsoft akadálymentességi webhelyén tájékozódhat bővebben. Tapasztalatait megoszthatja a #LearningTogether és a #GAAD hashtag kíséretében, az @MSFTEnable Twitter-csatornán pedig folytathatja a beszélgetést.